
A témakörben elismerésben részesülhetnek azon - a jövő generációk környezetükhöz való viszonyát alapvetően meghatározó egyéniségek, csoportok, akik tevékenységük során az építészeti közéletben és építészeti oktatásban kiváló eredményeket értek el, amellyel hozzájárulnak Magyarország épített környezetének jobbító formálásához.
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Budakalász városa 2016-ban kezdeményezte a Pilisi Építészeti Útmutató összeállítását, melyhez korábban példa nélküli térségi összefogást hívott életre. A város szervezésében 2016 februárjában került megrendezésre az I. Pilisi Konferencia, 21 pilisi település részvétele mellett. Budakalász vezetésével közös üggyé vált egy olyan hiánypótló építészeti útmutató megvalósítása, mely a pilisi építészeti értékek megőrzése mellett sorvezetőként szolgál majd az építeni, felújítani szándékozóknak.
DR. VÁMOSSY FERENC
Dr. Vámossy Ferenc Széchenyi-, Ybl Miklós-, Apácziai Csere János- és Szent-Györgyi Albert-díjas építész, építészettörténész, Professor Emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Érdemrend Középkeresztjének birtokosa. Közel hatvanévnyi kutató és oktató munkája során generációk építészetről való gondolkodását formálta. Tan- és szakkönyveit a magyar építészettörténet és építészetelmélet meghatározó alkotásaiként tartjuk számon. A hazai építészetoktatásban kifejtett tevékenységének szerepét talán az példázza a legjobban, hogy ő indította el és sok évig vezette a BME építészettudományi doktori programját. Oktató és kutatómunkája mellett széleskörű szerkesztői, kritikai, ismeretterjesztő és szakmai közéleti tevékenységet folytat. Mintegy 240 szakcikk, könyvrész, kritikai és művészeti írás szerzője.