2017
Építészeti alkotás

Salamin Miklós

Kerékpáros Turisztikai Központ És Helytörténeti Múzeum, Szerencs

A több mint száz éves Szerencsi Cukorgyár a 2000-es években szűnt meg, épületeit valamely érthetetlen uniós előírás miatt bontották le. A megmaradt három régi csarnokból az egyik a volt Cukorraktár épülete, mely 2014-re már szinte az enyészeté lett. Ekkor határozta el a város, hogy pályázati forrásból kerékpáros központot és helytörténeti múzeumot hoz létre benne, nagyrészt azért, hogy megmentsék magát az épületet.

A felújított raktárépület mutatja a tervező érzékenységét, együtt lélegzését az ipari jellegű házzal. A tervezés során minden meglévő értéket megtartott, sőt megerősített, helyzetbe hozott. Eredeti állapotában helyreállítva láthatjuk az épület tömegét, belső tereit, látványos tetőszerkezetét, a tégla szegmensíves nyílások rendszerét, a volt vasrácsokat az ablakokon, a fa palló mennyezetet, és egyéb gyönyörűségeket. Sőt, többet mutat a régi értékekből, mint ami korábban látható volt: a falakról eltávolított vakolat alól előtűnik a falazás egyedisége, a kő-tégla falfelület történetmesélése, az egykori kőműves mesterek tudásának lenyomata.

Az épület használatához szükséges mai elemek pedig igazodnak az ipari karakterhez, megformálásukkal erősítik a ház lenyűgöző összhatását. Az acélszerkezetű bejárati tornác, a vasbeton belső lépcső, az acél lift-doboz, a csiszolt betonpadló, a fekvő ereszcsatorna, és a többi új építészeti elem mintha mindig is az épület részei lettek volna, de egyben sugárzik róluk a friss gondolkodás is.

A magas színvonalú építészeti eredményhez az is kellett, hogy a tervező az építkezés során hetente a helyszínen legyen és segítse, bíztassa a mestereket, a művezetőt és az építésvezetőt a legszebb ház létrehozására. És kellett hozzá egy olyan helyi kivitelező cég, amely el tud végezni egy ilyen felújítást, és akár büszkeségből is, a saját városában a legjobb tudását akarja adni az épület megújulásához.

Letöltés