Back to top

Építészeti közélet és oktatás

A témakörben elismerésben részesülhetnek az építészeti közéletben és az építészeti oktatásban aktívan tevékenykedő, a jövő generációk környezetükhöz való viszonyát alapvetően meghatározó egyéniségek, csoportok, akik tevékenységükkel kiemelkedő módon hozzájárulnak Magyarország épített környezetének jobbító formálásához.

 


BUGÁR-MÉSZÁROS KÁROLY GYÖRGY

Mint az építészeti közélet aktív szereplője már 1977 és 1990 között Békés és Csongrád megyék műemléki felügyelőjeként munkálkodott az Országos Műemléki Felügyelőség keretében. Ebben az időszakban aprólékos előkészítő munkával és restaurátori szemlélettel hozta létre Gyulán az ország első polgárház múzeumát, a „Ladics házat”, illetve a „100 éves cukrászdát,” visszaadva az épületek eredeti funkcióját és felidézve azok egykori berendezését.
A Hazai műemlékvédelem átszervezésével megbízott miniszteri biztosként 1991-ben átformálta a műemlékvédelem jogilag széttagolt intézményrendszerét, melynek csúcsintézménye a Műemlékek Állami Gondnoksága lett. Az új intézmény igazgatójaként azt tűzte ki célul, hogy az elhagyatott és bezárt kastélyok ismét a kultúra szolgálatába állhassanak, korhű berendezéssel ellátva, komplett művelődéstörténeti bemutatóhelyként. Munkája során elindította a gödöllői, a nádasdladányi, a fehérvárcsurgói, a füzérradványi, a fáji, az eszterházai és a péceli kastélyok helyreállítását, ahol az épületek és történeti kertjeik revitalizációja mellett a belsőépítészeti értékek restaurálására is komoly hangsúlyt fektetett, a korhű berendezési tárgyak gyűjtését is személyesen végezve.
2000-től a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójaként folytatta munkáját és a múzeum gyűjteményének gyarapítását.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék keretében működő Műemlékvédelmi szakmérnöki tanfolyamon 32 éve aktív előadója a „Történeti belső terek és társművészeti alkotások”, valamint a „Képzőművészeti Ikonográfia” című tantárgyaknak. Ennek keretében az enteriőrök eredeti háztartási funkciók alapján történő rekonstrukciót tanítja, a várakban, kastélyokban, egykor volt eredeti életmód hiteles bemutatását szorgalmazva.

Letöltés