Rostás Árpád Asztalosmester
Rostás Árpád 1979 óta dolgozik a szakmájában. Majdnem harminc éves pályafutása alatt több mint 200 régi épületen dolgozott (olyanokon is, mint az Országház, a Gellért termálfürdő, a Versailles-i kastély vagy a Louvre), illetve több mint 1000 bútort restaurált. Mérhetetlenül értékes szaktudást halmozott fel a hazai, és külföldi mesterektől tanulva. Nem véletlen tehát a név, ahogy ő is hívja magát: vándorasztalos.
Rostás Árpád restaurátor - műbútorasztalosként kastélyok, templomok, faszerkezetek (nyílászárók), ablakok, ajtók, parkettaburkolatok, intarziadíszítések, hintó, bölcső készítése, felújítása, restaurálása mellett, melyekre élete végéig garanciát vállal – jelentős hangsúlyt fektet a szakmunkásképzés, a hátrányos helyzetű gyerekek tanításának, szakmára nevelésének fontosságára is.
Sok év alatt felhalmozott tudását úgy adja tovább már évek óta az utána jövő generációknak, hogy a fiatalok nem csak szakmát és mesterséget tanulnak, hanem hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak. Árvaházban nevelkedve és romaként a saját életén keresztül mutat példát a hátrányos helyzetű családból jövő gyerekeknek, és asztalostanulókat kiemelve számukra néhány hétre rendszeresen táborokat szervez, hogy ott kiemelkedő képzést kapjanak a bútor- és épületasztalos szakmából, intarziakészítésből, faszobrászatból, restaurálásból. Mindezt ügyesen úgy szervezi, hogy ne csak "iskolai keretek között" sajátítsák el a gyerekek a munka fortélyait, de hasznosnak is érezhessék magukat, és hazatérve elmondhassák, hogy az ő munkájuk is benne van egy adott épületben.
Azt vallja, hogy a fa ajándék, melyet az ember élete szépítésére kapott a természettől, ezért igyekszik úgy felhasználni, hogy szépségét, élettartamát hosszútávon megőrizhesse.
Letöltés