Hegedüs Csilla
Hegedüs Csilla Kolozsváron született, Szabó Bálint építész lánya, Szentimrei Judit néprajzi szakíró unokája, Szentimrei Jenő költő, író, színházigazgató dédunokája. Dédapja révén Kós Károly szellemi hagyatéka úgymond testközelben volt számára, nem csoda hát, ha egészen fiatalon óriási építészeti feladatot vállalt: megmenteni a pusztulástól Erdély egyik legnagyobb, legszebb, és az idő tájt legrosszabb állapotú főúri kastélyát, a bonchidai Bánffy-kastélyt. Ennek nyomán a Transylvania Trust alapítvány elnökeként munkatársaival és szakmai partnereivel együtt létrehozta a nemzetközi Építettörökség Felújító Szakképző Központot.
A Transylvania Trust Alapítvány programjai között 1999 óta szerepel az épített örökség helyreállító szakképzés, melynek 2001 óta állandó helyszínéül is szolgál a bonchidai Bánffy-kastély. A szakképző központ fő célkitűzése az épített környezet szakszerű védelme, hagyományos építőmesterségek oktatása a történeti épületek helyreállításának és karbantartásának elősegítésére, és ezzel párhuzamosan egy veszélyeztetett, kiemelt fontosságú műemlék helyreállítása. A történeti épületek felújításában követik a minimális beavatkozás elvét, a technológiák és építőanyagok kompatibilitásának szükségességét, továbbá a helyi erőforrások használatát. Fontosnak tartják a történeti épületek kutatását, megismerését és dokumentálását - a beavatkozások előtt és alatt egyaránt.
Hegedüs Zsuzsa tudományos és közéleti munkássága is kiemelkedő. 1998 óta tanít a Babes-Bolyai Tudományegyetem műemlékvédelmi szakmérnöki karán, 2020 óta a posztgraduális képzés igazgatója. Szakemberként számos területen vállalt szerepet a politikában is: volt kulturális államtitkár, kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes. Legutóbb az európai alapok minisztériumának államtitkára, emellett az Örökségünk Őrei és az Erdélyi Értéktár programjainak koordinátora. 2008-2012 között az Europa Nostra zsűritagja ; 2012-2022 között az Európai Örökség cím zsűritagja ; 2020 márciusától az Európa Stratégia Kutatóintézet (EUSTRAT) kutatója.
Ikonikus munkája, a bonchidai Bánffy kastély revitalizációja mára fogalommá vált. Példája egy olyan civil kezdeményezésnek, amely állami intézményeken túltéve védi az épített örökséget. Szakemberképzés, társadalmi kezdeményezés és összefogás, kultúrák közötti párbeszéd, regionális fejlesztés, munkahelyteremtés. Esettanulmány. Vannak, akiknek a Bánffyak és a legszebb erdélyi kastély-együttes miatt fontos, mások, akiknek a nemzetközi építettörökség-védelmi szerepe miatt, és olyanok is, akik Erdély reneszánszát látják benne.
Letöltés