Back to top

Kategóriák

Ebben a témakörben elismerésben részesülhet olyan megvalósult alkotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenység, ahol a megvalósulásban résztvevő tervező(k) a kivitelezőkkel és megbízókkal történő együttműködésének eredményeként magas minőségével értéket teremt és követendő jó példaként szolgál Magyarország épített környezetének alakításában.

Pályázni kizárólag olyan épülettel, táj- és kertépítészeti alkotásokkal, belsőépítészeti alkotással, építészeti installációkkal lehet, amely minden tekintetben szabályos körülmények között valósult meg, a beadási határidőhöz képest legalább egy éve átadásra került, és azóta folyamatosan használatban van, továbbá a tulajdonos, üzemeltető biztosítja a zsűri tagjai számára annak személyes megtekintését. 

A témakörben elismerésben részesülhetnek az építészeti közéletben és az építészeti oktatásban aktívan tevékenykedő, a jövő generációk környezetükhöz való viszonyát alapvetően meghatározó egyéniségek, csoportok, akik tevékenységük során kiemelkedő hozzájárulást tesznek Magyarország épített környezetének jobbító formálásáért.

Ebben a témakörben elismerésben részesülhetnek azok a tervezők, tervezői csapatok, akik megtervezett építészeti, településtervezési, városépítészeti pályázatokra, megbízásokra, feladatokra készített munkái olyan, a társadalom érdekében végzett szemléletet, szellemi és gondolati többletet képviselnek, mely előremutatásával Magyarország épített környezetének fejlődését szolgálják.

Az alábbi témakörben elismerésben részesülhetnek azon építési tevékenységet megbízó jogi vagy magánszemélyek, akik az első ötlet felmerülésétől a megvalósításig a teljes folyamat alatt együttműködő partnerként és későbbi használóként, jó gazdaként teremtettek értéket.

Ebben a témakörben elismerésben részesülhet bármely, az egyes építészeti alkotások megvalósításában résztvevő kivitelező szakember, mester, cég, cégcsoport, aki a kivitelezés magas minőségével, innovatív, környezettudatos, „smart” megoldásaival, költséghatékonyságával teremtett követendő jó példát Magyarország épített környezetének alakításában.